Orpheus
Ajánlom az én egyetlen kicsin boszorkány szerelmemnek, emlékül, hogy ne felejtse el, hol is lakom én…
Otthol
Magyar hegynek hívják azt a helyet
Ahol a szellő oly lágyan simogat
Ringatja ott az ősi lombokat
A mohaszőnyegen elterülve
Iszom ott a napsugarat
S pipámba tömködöm a parazsat
Halkan lesem a szökkenő sutákat
Olykor utánnuk eredek
S élvezem, hogy szabad lehetek
Rálépek a puha avarra,
Nem is hallom lépteim nyomát
Csak felhők hirtelen haragját.
Itt még az eső is felvidít,
Nem is könnyezem,
Virágok nyílnak köröttem.
(köszönet Orpheusnak a küldött versért)