Tóth Attila

Már nem álom

Érzem... féktelen motyogás fut végig
mély barázdákban
mint zabolázott félelem kínt szűl
amortizált életed tetőzésére!

Már a gyilok a pacifista védőpajzsa,
az undor is keresztül tör rajta
s lelkedben éli a végtelenségét
a semmiben!

Könyörgésed ordít, hártyát átszakítva,
szűk horizonton átnéznek rajtad,
majd rájössz felszínen keresnivalód nincs,
szerte nézel, senkit látsz mindenhol
s állva alszod álmod örökre.

Köszönöm a verset Attilának.

Vissza