Plútó

Közepes, nagyobb étterem, vagy fogadók részére készült, fogyasztás nyomonkövetéssel, standolás, kassza funkcióval, érintőképernyő kezeléssel.

Fejlesztő: Jómagam Bt.

A programról általában

Jelen program elsősorban közepes, nagyobb vendéglátóhelyek részére készült,segítségével percre kész raktári készlet, kassza állás kapható. A rendeléstől a fizetésig nyomon követhető a fogyasztás.

Netes használat esetén a számítógépén a program semmilyen adatot nem tárol, a program akár pen-drive-ról is indítható, ezzel elkerülhető az adatvesztés vagy adatlopás, ha számítógépe elromlik, vagy illetéktelenek kezébe kerül.

Billentyűzet, egér, vagy érintőképernyős (Plútó.Touch) verziók.

Az egyszerű használat érdekében gyakorlatilag egér használata nélkül is működik, billentyűi egységesek, ezért a betanítási, bevezetési idő is kevesebb lesz. Két változata van, az alap program elsősorban billentyűzethez, a másik egérhez, vagy érintőképernyőhöz van optimalizálva.

Ajánlott hozzá 80mm széles, USB blokknyomtatót használni, így nyomtatási költsége rendkívül alacsony lesz, a kinyomtatott bizonylatok tetszetősek. 57mm nyomtató használata nem tanácsos, a kinyomtatott szövegek túl aprók lesznek.

Konyhapéldány használata: Egy tétel rendelésekor eldől, hogy pl. az étel a konyhában kerül nyomtatásra, az ital pedig a bárpultnál. Így a pincérnek csak mennie kell a márkész ételekért, italokért.

GDPR

Programom 2018.03.27 utáni verziói megfelelően szabályozott használattal a GDPR követelményeinek megfelelnek.
További információ, GDPR megfeleltetés:
Bana Attila Adatvédelmi Tisztviselő (Tanúsítvány: TÜV TRIC/18/38817)
+36-30-396-4120

A rendszer képes pénztárgépekkel, adóügyi nyomtatókkal való kommunikációra, így nem kell a fogyasztást külön a pénztárgépbe ütnie, a program elvégzi Ön helyett.
Használható eszközök:

Adóügyi nyomtatók

  1. Fiscat Super adóügyi nyomtató
  2. FreePos (Posiflex) adóügyi nyomtató

Pénztárgépek, kábellel összekötve, termék részletes nyugta

  1. Fiscat Neon
  2. Fiscat iPalm
  3. Cashbox Base

Pénztárgépek, kábellel összekötve, áfa körönkénti összevont nyugta

  1. Micra Jota
  2. Montel Jota
  3. LCR Classic Jota
  4. Micra Mini

Pénztárgépek, vonalkód olvasóval, áfa körönkénti összevont nyugta

  1. Sam4S összes típusa
  2. Euro 150 Flexy
  3. Datex DP25
  4. Minden más, árkódos vonalkódot kezelő pénztárgép

Mobil rendelés felvevő

Demó program bemutató felület 7-8" tabletre optimalizálva. Más méretet pl. mobiltelefon használat esetén jelezze.

Felhasználó név / jelszó: m / m

Android / Chrome, Android / Mozilla, illetve iPhone tetszőleges böngészőben tesztelve. Egyes más Android böngészők, pl. Samsung saját böngészője nem támogatott.

"Fizetés" gomb kikapcsolható. (Nem lehet asztalnál fizettetni.)

Mobil rendelés felvevő próba

A program képességei

  • Rendelések követése asztalonként, pincérenként
  • 80 mm blokknyomtató kezelés támogatás, ajánlott modell: Star TSP sorozat bármely nyomtatója, USB csatolással
  • Több blokknyomtató egyidejű használata (pl. konyha, bárpult,stb.)
  • Teljeskörű kassza funkció, borravaló elszámolás
  • Napi zárás (standolás) funkció
  • Kedvezmények, kedvezményes asztalok, vendégkártya használható.
  • Boldog órák
  • Árkódos vonalkód nyomtatás lehetőség: pénztárgépbe beütés helyett vonalkód olvasó használható.
  • Vendég adósságok, tartozások kezelése (opció)
  • Előrendelések (pl. torta, vagy hidegtál stb.) kezelése előleg elszámolással
  • Részletes statisztikák - asztal - pincér - termék alapján is
  • Részletes jogosultság beállítás lehetőség felhasználónként
  • Több raktáras készletezés
  • Asztalok időre: pl. biliárd asztalok időre fizetéssel

Letöltések

#CsomagTípusInformáció
1pluto_netdemo_setup.exeWindows Installer (32bit)
2pluto_demo.zipZIP csomag (32/64bit)
Státusz: Kiemelt

Kiemelt program, akár napi fejlesztéssel, folyamatos egyedi fejlesztések

Verziókövetés
2023-12-21
24.0.0.717
  1. Új számlázó program kapcsolat (JMBill), akár közvetlen számlázás
  2. Fiscat Super, és FreePos (MolSoft) adóügyi nyomtató használat véglegesítés
  3. HelloPay terminál vezérlés
  4. Egyéb mérlegek vezérlése
  5. RFid olvasó: kártyás belépés pincéreknek
2023-05-26
23.0.0.699
  1. Engedélyezett NTAK kapcsolat
  2. Plútó Futár funkciók Plútó programba
  3. Adatbázis közösítés
  4. Plútó beépülő modul más programokhoz
  5. Árlista generálás Excelből
  6. Árlista generálás vágólapról
  7. Asztalok generálása termenként
2022-07-24
22.1.0.615
  1. NTAK kapcsolat véglegesítés
  2. Konyhablokk formátum állíthatóság
  3. Webes felület fejlesztése
  4. Apróbb hibák javítása
2022-01-16
22.0.0.605
  1. NTAK kapcsolat előkészítés
  2. Gyűjtő = Termék: egyszerű adatrögzítés, pl. üveges üdítőknél
  3. Új nyomtatások
  4. Android rendelés felvevő app fejlesztése
2021-07-05
21.2.0.599
  1. Hívószám kijelzése blokkon.
  2. Apróbb kényelmi funkciók.
2021-05-14
21.1.0.586
  1. Konyhablokk nyomtathatósága 57 mm papírra
2021-01-09
21.0.0.585
  1. Törzsadatok közösítése Plútó Futár programmal
2020-09-07
20.2.0.580
  1. Árkódos vonalkódok a képernyőre lehetőség
  2. Hírfolyam
  3. Verziókövetés ellenőrzés (Figyelmeztetés új verzióra)
2020-05-13
20.1.0.577
  1. - RFID kártya használat lehetőség
  2. - Teljes képernyőzár lehetőség, RFID feloldás
2020-03-29
20.0.0.567
  1. Összekötés lehetőség számlázó programmal
  2. Pluto.Futár készlet adatok szinkron
2019-09-15
19.4.0.555
  1. Több fizetési mód
  2. Új kassza nyomtatás
2019-08-12
19.3.0.544
  1. Maximális adható kedvezmény beállíthatósága
2019-07-18
19.2.1.533
  1. Touch2: Kategória gombok sorrendjének állíthatósága
  2. Új fogyasztási lista design: ételek, italok külön
2019-06-19
19.2.0.533
  1. Apróbb hibajavítások (Blokk nyomtatás naplóból, stb.)
  2. Blokk szövegezés módosíthatósága
2019-04-17
19.1.0.532
  1. Felszolgálás napló
  2. Új jogosultság: Fizettethet?
2018-07-20
18.3.0.521
  1. Új nyomtatások
  2. Előrendelés előleg probléma megoldása szerkesztés után
  3. Touch2: Tételek összevonás lehetőség
  4. Touch2: Sorrend a konyhapéldányon: jelölés lehetőség
2018-04-06
18.2.0.517
  1. Új előrendelés nyomtatások
2018-02-27
18.1.0.505
  1. Új design elemek
  2. Előrendelésnél memória túlcsordulás probléma megoldás
  3. Konyhablokk nyomtatás megrendelés közben is
2018-01-05
18.0.0.500
  1. Új design elemek
  2. Idegen nyelvű fordítás lehetőség, több nyelv
2017-11-24
17.11.0.488
  1. Adatexport funkció
  2. Kapcsolódás lehetőség AdatCentrum szolgáltatásunkhoz.
2017-11-03
17.10.0.477
  1. Étlap, raktári készletek rögzítésénél alapértékek megadhatóak.
  2. Mérleg használata (soros port Micra, CAS, stb) bevételezéskor.
  3. Új öntanulós megjegyzés hozzáadás lehetőség Touch2 programban.
2017-09-26
17.9.0.467
  1. Előrendelések (pl. torta, vagy hidegtál, stb) kezelés, előleg elszámolással.
  2. Asztal bérlet (pl. biliárd, csocsó, bowling) lehetőség.
2017-09-05
17.8.0.455
  1. Cikk-karton: tétel sorok összevonás probléma megoldása.
  2. Több raktár kezelés, raktárközi áttárolások.
  3. Borospince - Eladótér: Áru forgalom követés.
  4. Touch2: tetszőlegesen megadható színek.
2017-07-25
17.7.0.449
  1. Felhasználó függő idegen nyelvű felület lehetséges
  2. Idegen nyelvű nyomtatások lehetségesek
  3. Árkódos vonalkód: gyűjtőnkénti bontás
2017-06-16
17.5.1.433
  1. PlutoTouch2: Mérleg kezelés (soros porton keresztül)
2017-04-27
17.5.0.433
  1. PlutoTouch2: asztal választó képernyőn görgetés lehetőség
  2. Kedvezmény áfa bontása
2017-03-28
17.4.0.429
  1. Kassza átalakítás: nem dátumhoz, hanem műszakhoz kapcsolódik.
  2. Szállodás modul: fizetésnél áfa bontás
    2017-03-09
    17.3.0.425
    1. Apróbb hibajavítások
    2. Webes rendelő felület frissítése 8", vagy nagyobb tabletekhez
    2017-02-03
    17.2.0.421
    1. Borravaló nyilvántartás lehetőség
    2017-01-29
    17.1.0.414
    1. Tételeknél két áfakulcs: helyben, elvitelre.
    2. Új asztal típus: "Elvitel", ilyenkor a cikkeknél az "Elviteles" áfa kulcsot használja.
    2017-01-04
    17.0.1.400
    1. Áfa bontások megjelenítése (képernyőn, blokkon)
    2016-12-05
    17.0.0.400
    1. Új adatrögzítést könnyítő fejlesztések
    2. Nyomtatási kép kérésnél Excel export lehetőség.
    3. Kisadag közvetlenül is adható
    2016-05-23
    16.2.0.399
    1. Kártyás vendég visszahívó kezelése
    2. Apróbb probléma megoldások
    2016-02-18
    16.0.0.377
    1. Új konyhablokk formátum, jobban olvasható
    2. Új design elemek
    2015-08-15
    10.0.0.367
    1. Gyors cikk választó képernyőn megjegyzés hozzáadás lehetősége
    2. Egy termes egységeknél nem szükséges megadni a termet
    3. Véletlenül törölt asztal helyreállítható
    4. Portable (szabadon másolható ZIP csomag) letölthető
    2015-01-07
    8.0.0.336
    1. 2015 verzió megjelenés
    2. Új design elemek
    3. Adatrögzítés optimalizálás
    4. Hálózati megszakadások kezelése
    2014-08-14
    7.7.1.333
    1. Touch: törölt pincérek rejtése hiba megoldása
    2. Kassza: megjegyzés módosítható (eredeti megjegyzés mentéssel)
    2014-06-19
    7.6.0.321
    1. Nyomtatásvezérlő program Android - iOS rendelésfelvevő használatához
    2. Konyhai kijelző program
    2014-06-11
    7.5.0.317
    1. Fizetés folyamat optimalizálása, gyorsítása
    2014-05-20
    7.4.0.307
    1. Új mobil rendelésfelvevő felület
      (Android, iOS, Windows)
      Netes próba
      Mobiltelefonról, tablet-ről használható, a pincér a rendelést az asztalnál veheti fel, a konyhapéldány nyomtatás automatikus, nem kell visszamennie
    2. Átültetés képernyő kiegészítése, könnyebb rögzíthetőség
    2014-02-27
    7.3.0.299
    1. Kedvezmény adáshoz külön jogosultság
    2. Bekerülés számítás lekérdezés kiegészítése
    3. Új nyomtatás: haszon számítás árrés alapján időszakra
    2014-02-10
    7.2.0.288
    1. "Még egy" gomb a hagyományos, és érintőképernyős változatra is
    2014-02-04
    7.1.0.287
    1. Új jogosultság: kedvezményt adhat
    2014-01-31
    7.0.0.285
    1. Touch: státusz sorban pincér, rendelési idő kijelzés
    2. Bónusz felhasználás nyomtatás
    3. Szoba fizetésnél fizetőpincér megadás lehetőség
    4. Sorismétlés rendelés felvételekor
    5. "KÉSZPÉNZ ÁTVÉTELÉRE NEM JOGOSÍT" felirat a megjegyzésen kívül is elhelyezhető (rendszer/beállítások/nyomtatás engedélyezni kell)
    2013-03-28
    5.5.5.255
    1. Sor törlés után asztal foglaltság jelzés beállítása
    2. Napi forgalom böngésző: törölt sorok jelzése
    2012-12-17
    5.3.0.233
    1. Szobafoglalásnál felülrendelés hiba kiküszöbölése
    2. Bónusz felhasználásnál max bónusz nem léphető át
    3. Bónusz adás csak kedvezményezhető cikkekre
    4. Ügyfél törlés probléma megoldása
    2012-12-05
    5.2.0.225
    1. Vendég bónusz vezetés (százalékos jóváírás)
    2012-10-27
    5.1.0.221
    1. Rendelés könyvelés gyorsítás
    2. Nyomtatások egységesítése
    3. Készlet összérték kijelzés probléma megoldása
    2012-08-03
    4.6.0.205
    1. Új jogosultságok
    2. Bevételezések, készlet módosítások naplózása
    3. Egyéb naplózások bekapcsolása
    2012-07-17
    4.5.1.200
    1. Új bizonylattípus: Közvetlen anyagkiadás a raktárból
      2012-06-20
      4.5.0.199
      1. Hibajavítás: Forgalom cikkenként (adott nap) kasszával nem egyezik
      2. Rendelés sorokhoz timestamp: teljes adatbázis naplózás
      3. Szobafoglalások törlése (összeset egyszerre)
      4. Hibajavítás: Kedvezmányek összesítése időszakra (60mm-es változat) javítása
      2012-05-14
      4.4.3.181
      1. Termek megadhatósága asztaloknál
      2. Touch: Belépés termenként
      2012-05-09
      4.4.2.177
      1. Szobafoglalás 60 helyett 120 napra előre
      2. Szobákkal kapcsolatos funkciók összegyűjtése új gyorsmenübe
      2012-05-03
      4.4.1.167
      1. Új grafikus konyhablokk nyomtatás (80, és 60mm-es is)
      2012-04-17
      4.4.0.160
      1. Készletérték képernyő összegző sor hiba javítása
      2. Készletek új grafikus nyomtatás
      3. Leltár képernyő új keresőmező: Enter gombbal ugrás
      2012-01-31
      4.3.0.157
      • Régi adatok törlése funkció javítás
      2011-10-06
      4.2.0.155
      Kassza nyomtatásnál a megjegyzést is megjeleníti Kassza nyomtatás sorrendje a képernyőhöz igazodik Szálloda modul: foglalás képernyőn frissítés javítás Szálloda modul: foglalás törlése naplózása Touch: ha csak ital akkor a gomb piros, ha étel is, akkor zöld Touch: étel választó képernyőn látszódjék, hogy melyik asztal
      2011-08-25
      4.1.0.152
      Napot zárhat jog bővítés: minden lekérdezésnél csak a már lezárt, aznapot tudja lekérni. Tehát, csak zárás után kérheti le a mai napot. Az alábbi lekérdezéseket érinti: - forgalom besorolásonként, részletes - negatív mennyiséggel eladott tételek listája asztalonként - sztornók összesítése asztalonként - kedvezmények összesítése asztalonként Touch: "gyorsan fogyó" gomb, cikkszám választásba
      2011-08-02
      4.0.0.145
      Besorolásonkénti forgalom összesen Besorolásonkénti forgalom részletes (cikkenkénti kielemzés) Kedvezmények asztalonként Storno sorok/bizonylatok asztalonként Touch: rendelhető tételek színe beállítható
      2011-07-02
      V3.3.3.133
      Új tétel besorolás: rendelhető tételeknél megadható új csoportosítás, kapcsolódó nyomtatásokkal Mértékegység, kategória, stb. adatok törlésének akadályozása, amíg valamely terméknél használatban vannak. 60mm-es nyomtatások "keskenyítése": margók nélküli szélesség 49mm
      2011-06-20
      V3.3.3.128
      Új design elemek Grafikus nyomtatások lehetőség a szokott karakteres blokknyomtatás mellett Szoba név nem látszik (csak száma) a foglalás képernyőn probléma megoldása
      2011-05-12
      V3.3.0.122
      Új design elemek Touch: pin kód megadás probléma megoldás Készlet nyomtatásoknál kód megadásra nagyobb hely (8 karakter) Megnevezés levágás megszűntetés több nyomtatványon. (24 karakternél hosszabb lehet) Grafikus nyomtatáson áfa, illetve euró összeg megjelenítés probléma megoldás
      2011-03-28
      V3.1.0.110
      Új design elemek Új jogosultság: kassza kezeléshez Kategória képernyőn sorrend állítás Mértékegység képernyőn sorrend állítás
      2011-03-16
      V3.0.1.100
      Pluto.Touch konyhai blokk nyomtatás probléma megoldás Új jogosultság: bevételezéshez, selejtezéshez külön jogosultság
      2011-03-06
      V3.0.0.99
      Új design elemek Fogadó (szálloda) modul átfogó verzióváltó Szobafoglalások képernyő egyszerűsítése ÁFA összegző képernyő főképernyőre: nincs új képernyő.
      2010-03-24
      V2.2.2.67
      Visszalépés lehetősége cikk választásnál: Pluto.Touch Kassza funkció bővítés: szöveg hozzáfűzés lehetőség Pluto.Touch: sor sztornó lehetőség
      2009-11-26
      V2.1.0.44
      Hálózatos vendéglátós program érintőképernyő kezeléssel.

      Hol használják?

      Ügyfelink adatainak megóvása érdekében a címek koordinátáit egy/két tizedesjeggyel kerekítettük.

      Árak

      Tétel Bruttó ár Leírás
      Pluto vendéglátós program67 000
      Egy vendéglátó hely licence
      Pluto - Szobafoglalás modul20 000
      Egy vendéglátó hely licence
      Tétel Bruttó ár Leírás
      Tétel Bruttó ár Leírás

      Képernyő képek